2010. augusztus 15., vasárnap

Táborok..

Karcag az idén is fantasztikus volt, főként társaság miatt. Amikor megnéztem a programot, még azt hittem, hogy "NAVÉGREAZIDÉNMINDENNELKÉSZLESZEK"-de NEM!!!!!Pedig sokat varrtam. Az eszköztartó már majdnem kész... a táska közel sem...a korakot sikerült megkedvelnem... a szasikót pedig szívesen hímeztem, amibe beleszerettem az a szalaghímzés,amit az utólsó napon Györgyi mutatott nekünk. A korak még messze nem terítő, a szasikó hímzés pedig valószínű egy füzet borítót díszít majd.
Megérkezés:



Miután az egyéni teljesítményemmel nem dicsekedhetem, ezért az Óvodai Különítmény összevont alkotásairól mutatok képeket, mert szerencsére Anna néni, Ági néni, az új versenyző:Judit néni, kész műveket vitt haza, és persze Körmi is előrehaladottabb állapotú munkákat produkált mint én. NA DE AMI KÉSIK AZ ELJÖN!!! Előbbvagyestemben később! Persze soha nem veszítem el a csüggedésemet! :o)


Itt a szerényen, sarokban meghúzódó körbatikolt táska kezdemény az én tulajdonom

Korakok:



Szasikó hímzéssel díszített neszeszerek:

Amikor hazaértem várt rám egy 4 napos mozdulatlansággal járó idegbecsípődés. Nem ecsetelem, akinek még nem volt annak ne is legyen, akinek meg volt az úgy is tudja! :o(( Tehát felettes hatóságok sem akarták, hogy varrjak!

A 7 napos Tisza tói pihenés alatt lábadoztam és gyönyötködtem a madármegfigyelő tanösvényen látott csodákban, Mezőkövesden láttam az országos Kisjankó Bori Hímző verseny kiállított munkáit, elmentünk a párommal a skanzenbe is. Fantasztikusan szép dolgokat láttunk a népi kismesterségek művelőitől. Elhivatott, megszálott emberekkel találkoztunk, akik őrzik és tovább adják a tudományukat. Poroszlól laktunk, az itt lakók szerint nagy vesztesége a térségnek, hogy az árvíz miatt 1 hónappal megrövidült az idény! Poroszló egy gyöngyszem, és ha arra jártok, térjetek be a Kormorán étterembe ÉRDEMES!!!

Hazaérkezés után gyors főzés,/hogy éhen ne haljon a férfi ember a távollétünkbe/mosás és indulás Ménfőcsanakra. NAaziscsudajóvolt!!-és szinte mindent megvarrtam ami a feladat volt ... csak éppen mindent lent hagytam ... azt hiszem itt az ideje a Cavinton szedésnek!!!!! :o((( Méhike vigyáz a pakkomra... és majd mutatom miket varrtam-egyszer....
KÖszönöm a karcagi és ménfőcsanaki tantónéniknek az oktatást a "fontos-foltostársaimnak" pedig a sok szép együtt töltött, feledhetetlen éjszakát és nappalot!!! :o)